2016. július 28., csütörtök

Summertime nails

Régen volt már körmös poszt a blogon, ugye? Pedig tavaly óta nem változott semmi - körömügyileg -, még mindig műkörökkel nyomulok! :)

A korábbi műkörmeimet nem tartottam elég különlegesnek, elég újszerűnek ahhoz, hogy megmutassam őket Nektek, a júliusi körmeim viszont elég izgalmasak lettek!

Amikor beültem a műkörmös székébe tudtam, hogy csillámos körmöket szeretnék és a fő szín a zöld lesz, de hogy mivel dobjuk fel, azt nem tudtam. Nézegettem a margarétákat és bár elsőre nem tetszett a világossárga csillám, mivel ez a szín mutatott a legjobban a zöld csillám mellett, végül bevállaltam.

Tartottam ettől a sárgától és attól, hogy túl színes lesz az eredmény, de kár volt izgulnom...
Másnap rájöttem, hogy a zöld csillám nem is tetszik annyira, a sárga viszont annál inkább! Sőt! Rá kellett jönnöm, hogy ez a szín eszméletlenül szép!




Kár, hogy nem az egész kezem lett sárga csillámos, mert IMÁDOM ezt az árnyalatot a kezemen!
Teljesen beleszerettem, szóval tuti, hogy még látjátok majd rajtam ezt a színt valamilyen formában valamikor!

Mostantól pedig sokkal-sokkal bátrabb leszek és olyan színeket is bevállalok, amit korábban sosem, hátha később is érnek még ilyen kellemes meglepetések! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...