2014. január 1., szerda

Helló 2014!

2014. január 1-je van. Ilyenkor az ember akarva-akaratlanul számot vet az előző évről: mi történt, kiket ismert meg, milyen célokat, vágyakat, álmokat sikerült elérni/megvalósítani, mi az, amit esetleg nem és persze tervezget, hogy mi minden lesz idén.

Nem akarok hosszú összefoglalót írni az elmúlt évről, én általában arra sem emlékszem, hogy mit ebédeltem tegnap, nemhogy arra, hogy mi minden történt velem hónapokkal ezelőtt, de az biztos, hogy tartalmas év volt. :) 

Szerencsés vagyok. Azt mondhatom, hogy az élet minden területén sikeres volt számomra a 2013-as év. A Jopek megkérte a kezem, a munkahelyemen is jól értékelték a teljesítményemet, egy csomó remek estét töltöttem a barátnőimmel, a barátaimmal, nagyokat ettünk és még nagyobbakat nevettünk! :D 2013-ban eljutottam végre Szilvásváradra, amire már régóta vágytam, részt vettem életem első nyári, zenei fesztiválján és jó pár remek koncerten is voltam. Szerencsére az anyagi helyzetünk is rendeződik lassan (bár még gyorsabban megoldódnának a gondjaink, ha nem költenék ennyit sminkcuccokra :P;) és a blog is szépen fejlődik. 

A kísérőgyűrűm...:)

Szalajka-völgy

Tökfesztivál Rácalmáson

Idén is részt vehettem a Primőr bloggerina taliján, kaptam jó pár felkérést, úgy érzem egyre ügyesebb vagyok, ha sminket vagy teszteket kell befotózni, de aminek a legjobban örülök az az, hogy néhány bloggerinával sikerült végre összeülni egy kávéra - csak úgy - és fesztelenül beszélgetni mindenféléről. :)


Ami a blogot illeti, idén minimum havi 2-4 sminket szeretnék közzétenni a blogon, egyrészt mert tavaly elég kevés sminket láthattatok Tőlem, másrészt mert rengeteg ötletem van, illetve valószínűleg több személyesebb poszt is várható idén. :)

De a lényeg vagyis a poszt apropója az az, hogy ezúton szeretnék Nektek Nagyon Boldog, Sikerekben gazdag, Új Évet kívánni! :)


   Remélem idén is velem tartotok, puszi mindenkinek, üdv, Katie

16 megjegyzés:

  1. Boldog új évet Neked is! :-)

    VálaszTörlés
  2. Sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok Neked! :)

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok a sikereidhez és boldog új évet neked :)

    VálaszTörlés
  4. Boldog Új Évet neked is és kívánom a 2014-es éved még sikeresebb legyen mint szeretnéd! :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon boldog szerencsés, tartalmas Új Évet Neked is!!

    VálaszTörlés
  6. Gratulálok mindenhez! Remélem a 2014-es éved is jól sikerül majd! Esküvő mikor lesz, ha szabad ilyet kérdezni? :)

    VálaszTörlés
  7. Naná, hogy idén is Veled tartok, és nagyon remélem, hogy személyesen is megismerhetlek majd. Boldog új évet :-)

    VálaszTörlés
  8. vááá csak kitetted :D :o Örülök, hogy találkoztunk, remélem idén többször sikerül! Boldog új évet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ki hát! :D :D Tavasszal jó lenne megint összeülni! :) BUÉK!

      Törlés
    2. Jaj, de jó lett a közös kép is! Lopom, ha nem baj, jóó? :))
      Szandra meg épp "műti" a körmét a másikon. :D Imádlak Titeket!! Tavasszal újabb tali, én is remélem! :* :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...